2009-05-22

JUM X.

Kocka és Viczi már megelőzött a beszámolóval, de azért írogatok ezt-azt. Kicsit az utolsó pillanatra sikerült mindent összeszervezni, ennek ellenére nagyon jól sült el a dolog. Az előadások is jók voltak, ahhoz képest emberből sem volt kevés és ezúttal az időtervet is sikerült betartani.

Az első előadásból nekem az jött le, hogy SOAP-os szervizek teszteléséhez a Grovvy és a SOAPUi egy elég alapvető megoldás, mivel már a második független forrásból ajánlják a használatukat. A Netbeans 6.5 Groovy támogatását láthattuk élőben. A refactor és a kódkiegészítés kicsit döcögős, de ez egy dinamikus nyelvnél mindig is sarkalatos pont.

Corsin Decurtins az Objektum Orientált adatbázisokat mutatta be. Hozott egy jó hasonlatot: "Objektumokat relációs adatbázisba pakolni olyan, mintha az autódat minden este úgy tennéd be a garázsba, hogy előtte darabokra szeded." Azóta eszembe jutott egy riposzt erre a hasonlatra: "Az autókkal kapcsolatban viszont nincsenek olyan igények, hogy kérném az összes csavart az autóból méret szerint rendezve." Végülis abban maradtunk, hogy az OO adatbázisok egyelőre egyetemi kutatások témái, éles ipari környezetben még nem állják meg a helyüket, hacsaknem a Bajor Motorgyár Rt (a.k.a BMW) termékeiben. Végülis az előadás még a gyors prototípus készítésről szólt. Szerintem a JPA-val és az EJB3-mal már elég gyorsan lehet prototípusokat készíteni, de biztos vagyok benne hogy meglesz az OO adatbázisok helye is. Még a Jazoon konferenciát reklámozta Corsin, ami júniusban lesz, tavaly ha jól emlékszem 850-en voltak. Ezt az előadást egyébként tavalyelőtt ott is prezentálta. Lehet hogy valahol van is link róla. Említett még design patterneket, pl. az Active Record-ot, ami szerintem anti, a Transaction Script-et és a Domain Model-t. Ja és a db4o egy ilyen OO DB.

A harmadik előadás az Amazon Web Services-ről szólt, ami egy számítási felhős vagy inkább virtualizációs téma (v12n). Pénzért bérelhetsz a számítási teljesítményt, sávszélességet és tárhelyet, valamint vannak előregyártott image-ek, pl. mindenféle Linux-ok, telepített appszerverek. Pár kattintással lehet csinálni egy Websphere környezetet -példának okáért- ha jól értettem. Az jött ki hogy olcsó, olcsóbb mintha szerver hostelbe betennél egy gépet, ráadásul az időszakos terheléseket jobban le lehet kezelni úgy hogy arra az időre bérelsz még egy kis virtuális teljesítményt. A múltkor nagyon kutyáztam a cloud computing-ot, de ez az AWS egy jó dolog akárhogy is nézzük. Java-val is volt némi kapcsolódási pont, mégpedig hogy vannak valami java API-k ennek az AWS-nek az elérésére (jets3t, quillen és jclouds). Valamint a Szantog szokott még erről írkálni elvileg, de nem néztem bele.

Aztán kocsmáztunk még egy kicsit (10-ig ugye), ami szerintem nagyon hasznos volt. Bár nem sokra emlékszem miről beszélgettünk, a cetlit meg elhagytam amire felírtam pár betűszót aminek utána akartam nézni. Nem baj, majd eszembe jut.

Egyébként lehet hogy megint átmegyek egy darabig ilyen meeting tudósító oldalba, mert lesz egy-két esemény amire elmegyek előreláthatólag. Pl. lesz a Sun Java Café és az Eclipse Democamp a Galileo megjelenésének alkalmából, plusz a Newtech Meetup-ok, ami ha jól látom fizetős lett. Abban maradtunk hogy nyáron nem lesz JUM -legalábbis a klasszikus előadásos fajta- tehát szeptember a következő időpont.

1 megjegyzés:

Viczián István írta...

Kösz a linket! Betennél a jobb oldalon a linkek dobozodba is? Én már megtettem viszont. :)