2010-05-21

Oracle Sun Java Roadshow Bp

Bár a helyszínen még a Sun nevével voltak fémjelezve az útbaigazító táblák és a névkártyákra is ezt a cégnevet nyomták, a keynote-ban Geoff Morton az EMEA szintű főnök biztosított róla, hogy a felvásárlás megtörtént és ezek már csak adminisztrációs dolgok. Meghallgattuk még a Java történetét, hogy milyen jó és fontos platform, még vagy ötször a felvásárlás tényét. Ami nekem új volt, az a licenszelési politika, vagyishogy a JRE-t ingyen fel lehet tenni általános célú hardverekre, de célhardverekre már pénzért. Később a szünetben egyetértettünk benne, hogy egy szerver nem célhardver. Érdekes volt látni egy diagramot a Java helyéről. Rajta volt már a Blu Ray, TV settop boxok és a szokásos mobil, szerver, desktop. Aztán jöttek az érdemi előadások.

Dr. Rainer Eschrich ismét egy sales ember és a MIDP-ről, az embedded Java-ról beszélt. Például a mobilgyártóknak royalty-t kell fizetniük ha JVM-et tesznek a telefonjukba, de ez eddig is így volt. A különbség annyi lesz, hogy eddig megkapták a forráskódot és belehegesztették amit akartak, ettől aztán telefononként néha kicsit máshogy működnek a MIDP alkalmazások időnként. Ezután az Oracle szándékozik bináris disztribúciókat készíteni mindenféle chipset-re. Na ezt még megnézem. aaaaa

A következő előadás is Rainer-é volt a realtime java-ról. Ez egy gönyörű téma, csak címszavakban: Soft realitme, hard realtime, okos szemétgyűjtés, prioritások, immortal memory, RealTimethread, NoHeapRealTimeThread, aztán a végén megint az a feladat hogy úgy kell programozni mintha C-ben lennénk. Statikus adatstruktúrákat kell használni, vaskalaposan. Még felírtam két nevet akiknek a munkásságát érdemes ebben a témában fellapozni: Greg Bolella és Eric Bruno (nem a színész). Néztünk még videót a sivatagban számítógéppel és RT Java-val driftelő audi TT-ról-ről.

Business Java, következő előadás: Ez nem egy új kódbázis, hanem a meglévő SE-nek a licenszelési módja. (Java EE, Java ME nem.) Pénzért prémium support. Régebbi verziókat is frissítenek majd néha az 1.4-ig bezárólag és a BFJ licenszorok hamarabb megkapják ezeket a frissítéseket, a gondokról pedig hivatalos emailben értesítődnek. Az is mondás volt, hogy ha valaki felíratkozik egy ilyenre X hardverrel és Y oprendszerrel, az Oracle-nél gondoskodni fognak róla, hogy a kijövő release működjön ezen a platformon. No ezt is megnézem. Egy kérdésnél szóba került a Google és az ő saját Java-juk. Geoff felidézte a régi Microsoft-os csetepatét, amikor ki kellett szedniük a Windows-ból a saját Java implementációt és még büntit is kellett fizetniük Bill-éknek. Valójában az Android sem rendes Java, nem megy át a hivatalos teszteken, bele lehetne kötni hogy miért használják mégis a nevet. Van egy minimális félelmem, hogy az Oracle nekimegy a Google-nek, de ez elenyésző. Tényleg mi lenne ha ez a két mammut elkezdeni haragban lenni? Nem jelennének meg a Google-n az Oracle-s Java találatok. Na jó ez egy elég hülye vízió. A szünetben láttam Android alkalmazást és embert, aki valóban keresett már vele pénzt. Update 2010.08.13: És igen. Jönnek a hírek, hogy az Oracle lehet hogy perelni fogja a Google-t az Android miatt. Ahogy Gosling bácsi írja, "a szar végül elérte a ventillátort".

A szünet is elég értékes egy ilyen rendezvényen. A Groowiki-ről, az EPAM-ról és a Liferay hazai fejleményeiről hallottam. Persze nem csak emiatt értékes, hanem a kaja és ital hegyek miatt is.

Simon Géza jött egy JavaFX előadással. Ismét röpködtek az animációk és a deklaratív kódrészek és felhívta a figyelmet rá, hogy akinek Java6u10-e van vagy magasabb, annak ott figyel a gépén a JavaFX. Egyszer már kipróbáltam ezt a technológiát Eclipse-en, de lehet hogy Netbeans-en kellene. Megjegyezte hogy már több éve tart előadásokat a témában, de egyre többet lehet mondani róla, szóval egyre több mindent ki kell hagynia. Ami még érdekes, hogy ugyanaz a kód futhat különböző hardvereken. Például nem kell újraírni az alkalmazást ha desktop és mobilos alkalmazást fejlesztek egyben. Elég utópisztikus gondolatnak tűnik nekem, hogy ez működjön.

Végül Stefan Kolmar a Berkeley DB-ről mesélt. Az igazat megvallva erről még nem hallottam, de ez egy kő egyszerű adatbázis motor, amiben alapból még konkurrencia kezelés és SQL sincs, de szépen fel lehet díszíteni. SQL Lite -ot raktak fölé SQL rétegnek. Nem gyors csak kicsi, elfut adott esetben mobil eszközben is, de nagy szerverekben is használják. Jó tudni róla. A MySQL-ért aggódó emberek is jelentkeztek kérdéssel, hogy mi lesz a jövő, ha az Oracle-nek ennyiféle DB motorja van. Stefan biztosította róla a társaságot, hogy a MySQL élni fog.

A fóliákat egyébként majd valamikor le lehet tölteni valahonnan, ha vége lesz a Roadshow-nak. Londonban lesz az utolsó alkalom.

Csodáltam ezeknek a Sales embereknek a technikai felkészültségét egyébként. Látszott hogy mélyebben is ismerik azokat a dolgokat amikről beszélnek, nemcsak bullshit-eket puffogtatnak.
Tegnap volt a fényűzés, dőzsölés, ma pedig megyek vissza biteket faragni a gyárba.

Nincsenek megjegyzések: